Gyermekként

Már nem írok naplót,

látom anélkül is a valót,

nem kápráztat rózsaszín álom,

hogy az élet tejszín, már  látom.

Ha újra gyerek lehetnék,

a télapó elé hosszú listát tennék,

várnám a varázslatos csodát,

s hogy mi miért jön, nem keresném okát.

Ismét elhinném hogy jók az emberek,

talán még azt is hogy élni is szeretek,

fénylő csillagokat angyalnak képzelném,

a hold simogató fényét nagyon szeretném.

Nem látnám feketének a fehéret,

nem kérdezném az ölelésnél, a miértet?!

jó dolgok mögé, nem látnék árnyat,

mosolyogva fordítanék a rossznak hátat.

De felnőttem, és bár sok mindent nem tudok,

az emberi mivolt előtt bizony fejet hajtok.

sok mindent nem értek, jobb is így,

egy a lényeg, mindig csak magadba higgy.

Várjunk csak, egy valami itt soha  nem változott,

angyalok mosolyognak ránk a csillagok fényébe- ott.