�rnyj�t�k

�larcba b�jtatott idegen testek,
vel�k egy �tl�tsz� festm�nyt festek,
ahol minden �lc�zott val�s�g,
kedvesnek t�nik a kem�ny tah�s�g.

K�pzelni szeretn�nk, hogy j� a vil�g,
elcseszett t�k�rb�l ki�ll a szil�nk,
hisz mit�l is �llna �ssze a k�p,
minden rohad, ami m�g sz�p.

Vagy csup�n csak annak l�tszik,
a szem�nk el�tt szerepet j�tszik,
hogy egy pillanatig a mi�nknek �rezz�k,
ami k�telyt okoz benn�nk, ne k�rdezz�k.

De minden �jjelt, felv�lt a nappal,
az �let nem j�n el�d tejsz�nhabbal,
addig nem ereszt, szorosan �lel,
m�g a val�s�g �rted nem j�n el.

Ut�na pedig ord�tan�l, menek�ln�l,
elf�radva a talajon elter�ln�l,
feladva mindent, mit igaznak hiszel,
s magaddal csak p�r sort viszel.

�lni j�tt�nk a f�ldre, de amit l�tunk,
att�l er�sebb�, jobb� v�lunk,
de nem emberi maga az �let,
hazugs�g sz�l, hazug l�tet.